Az elmúlt hét a Megtart, nemenged jegyében

2019. március 5-9. között a Megtart, nemenged c. táncszínházi nevelési előadásból nyolcat mutattunk be. Az előadást az Ifjú Szivek táncosaival és a Káva Kulturális Műhellyel közösen hoztuk létre még 2018 novemberében. A résztvevők a Szenci Molnár Albert Gimnázium, a komáromi Mariánum Egyházi Iskolaközpont, az ógyallai Építőipari Szakközépiskola, a pozsonyi Duna utcai MTNY Alapiskola és Gimnázium, a dunaszerdahelyi Szabó Gyula utcai Szakközépiskola és az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium diákjai  voltak. Szerda délután az egyetemistáké volt a főszerep, míg szombat este 19.00-tól felnőtt közönség előtt játszottunk. Az eseményről az Új Szó, bumm.sk, dunszt.sk  és a parameter.sk is beszámolt.