Interjú Halász Ritával

A tavaly megjelent Mély levegő című könyvedben több tabusított, társadalmilag fontos téma is teret kap, mint például családon belüli erőszak, drogozás, anyai szerepvállalás, a nő társadalmi szerepe – mindez női nézőpontból, hiszen a történet “birtokosa”, főhőse és narrátora Vera, vele történnek meg az egyes események, illetve, az ő szűrőjén keresztül látunk tulajdonképpen mindent. Hogyan jellemeznéd ezt a nézőpontot – milyen női szereplőt/szerepe(ke)t akartál mutatni az olvasónak? És volt-e konkrét célod mindezzel?

H.R.: Jó kifejezés a szűrő, valóban így van, azt látjuk, azt halljuk, amit Vera megenged nekünk, hogy lássunk, halljunk. Szűkített nézőpont, szűkített fókusz, de mégis sokmindent magába foglal. Néha távolságtartó, néha szenvedélyes. Sokszor reflektív, van, hogy kívülről próbál ránézni a szituációra, és van, hogy elhagyja ezt a külső szemet. Nincs egyedül, ott a családja, ott a barátnője, és férfiak is körülveszik, de azt is látjuk, hogy teljes talajvesztettség állapotában van, igazából sehol sem találja a helyét. Kicsit olyan, mintha újra kellene magát definiálni. Mint nő, feleség, anya, gyerek, és mint alkotó ember. A konkrét célom az volt, hogy rátaláljak a megfelelő hangra, a megfelelő nyelvre, hogy ne csak társadalmilag, de irodalmilag is termékeny legyen a nézőpont.

A hangjátékban a 2.rész a Párterápia alcímet viseli, s a részletet hallgatva úgy érezhetjük, ott ülünk a terapeuták irodájában. Sokakban sokféle képzet élhet az ilyen találkozókról, talán ezért is mernek kevesen ehhez a lehetőséghez nyúlni, segítséget kérni. Vera történetének kapcsán is felmerülhet a kérdés, hogy vajon mikor nevezzük “sikeresnek” vagy “sikertelennek” a párterápiát? Továbbá, gyakran halljuk ezt a kifejezést: “megmenteni a házasságot” – Te mit gondolsz erről?

H.R.: Szerintem mentsük meg, ami menthető, és amíg menthető, de nem mindenáron. Egy jól működő házasság rengeteg energiát, odafigyelést, beszélgetést jelent. Biztonságos terep, ahol mindkét fél azt érezheti, hogy elmondhatja, mit gondol, mit érez, két ember olyan közege, ahol nincs helye félelemnek, ahol lehet hibázni, ahol mindkét fél képes a belátásra és bocsánatkérésre. Egy jól működő házasság mindkét felet felrepíti, és a sok bosszúság ellenére (ami nyilván mindenhol előfordul) alapvetően pozitív spirálban érzi magát az ember. Aztán persze van, amikor semmi nem működik, az addig biztonságos közeg ellenségessé változik, a
kommunikáció agyrém, mindenki tudná tovább sorolni. Ha mindkét fél érzékeli ezt, és
hajlamosak tenni azért, hogy visszakerüljenek a kiinduló ponthoz, akkor az egy ideális eset
(még ha maga a szituáció egyáltalán nem ideális). Ha csak az egyik fél erőlködik, az más
tészta. A párterápia nem mindenható eszköz, de hasznos tud lenni. Főleg, ha megfelelő időben megy el a pár, amikor még közel vannak az ideálishoz, de már elindult a folyamat a rossz irányba. Csak a legtöbb ember úgy gondolkozik, hogy minek menjek el, ha még nem olyan rossz a helyzet? A Mély levegő történetében Péter akkor volt hajlandó elmenni párterápiára, amikor Vera már úgy érezte, a folyamat visszafordíthatatlan. Hogy ebben a helyzetben mi számít sikeresnek, az nézőpont kérdése.

Hogyan éli meg egy író azt, ha a szövegéhez nyúlnak, melynek minden mondata gondosan átgondolt, precízen megszerkesztett? Mit érez vagy gondol, amikor annak átiratát olvassa, hallja? Például, a Vekker Műhely által feldolgozott hangjátékba terjedelmi okokból nem került be több olyan fontos mozzanat, amely a regényben árnyalja Vera vagy akár Péter karakterét, az eseményeket.

H.R.: Nagyon izgalmas és egyben furcsa volt olvasni először az átiratot. Kellett egy kis idő, hogy átállítsam az agyamat, hogy ebben a formában a hangjáték már nem egy az egyben a Mély levegő története, hanem egy önálló darab. Érdekes volt látni, hogy melyik részeket választották ki, és azt is, hogy milyen ívet adnak a darabnak, hogyan tudják megoldani a kieső részek hiányát. Amikor írtam a könyvet, hallottam a szereplők hangját a fejemben, hogy milyen hanglejtéssel, hangsúllyal mondják a szövegeket. Volt, hogy a színészek egy az egyben úgy mondták, mint ahogy elképzeltem, és olyan is, hogy gyökeresen máshogy. Hogy rádiókompatibilis legyen, ki kellett húzni a „csúnya szavakat”. Furcsa volt ezek nélkül hallani a saját szövegemet, hiszen ahogy mondod, a könyvben minden szónak helye van, és nem véletlenül került oda. De persze megértettem a szempontokat és nagyon örülök, hogy megvalósulhatott ez a projekt.

+Milyen érzés rögtön az első könyveddel felkerülni a Libri irodalmi díjak 10-es listájára?

H.R.: Ezt most nem tudom hosszan elemezni, nagyon jó érzés, boldog vagyok.

Az interjút készítette Benes Tarr Csilla és Kuklis Katalin.