5 évesek lettünk!
2018-ben 5 évesek lettünk! Első foglalkozásunk (Mi a pálya?!) létrehozásában nagy segítségünkre volt a Tandem n.o., azon belül is Hodossy Kati és Molnár Kriszta, valamint a Káva Kulturális Műhely két szakembere, Sereglei András rendező (akinek azóta is rengeteget köszönhetünk) és Kardos János színész-drámatanár. Az eredeti előadásban szerepeltek: Czuczor Nóra, Kmeť Gaál Julianna, Langschadl Virág és Romada Rakottyay Katalin. Azóta számos változatban és felállásban játszottuk az előadást, több száz közép- ill. alapiskolás diáknak. Az évek alatt a csapat új tagokkal bővült (Kuklis Katalin, Benes Tarr Csilla, Tóth Gábor), elköszöntünk néhányuktól (Kmeť Gaál Julianna, Langschadl Virág) és voltak vendégművészeink (Havasi Péter, Kalócz László). Több ezer fiatal, felnőtt és gyermek látta előadásainkat, több száz órát töltöttünk próbával, szövegtanulással, „agyalással”. És mindezt miért? Mert hisszük, hogy a jövő társadalma és annak emberi kapcsolatai a véleménycserén, tolerancián és egymásra figyelésen (is) múlik.