Ez történt a nyáron II.
Augusztus közepén Kuklis Kati és Czuczor Nóri részt vettek a Pro Progessione szervezet miskolci akadémiáján, melyen nyolc európai ország szociális területen működő szakembere azon dolgozott, hogy új, művészeti technikákkal bővítse szakmai eszköztárát. Kati és Nóri a Vekker munkáját mutatta be, ám a szokásos prezentáció és beszámoló helyett a #Cédrusok foglalkozásból vittek ízelítőt a táborozóknak. A workshop nagy sikert aratott, hiszen a tényszerű előadás helyett a résztvevők
ecsetet ragadhattak és egy rövid játék után megfesthették saját „fájukat”. Az elkészült alkotásokból rögtönzött kiállítás készült a nap végén, tevékenységünkről pedig ki-ki érdeklődése szerint személyes beszélgetéseken keresztül juthatott hozzá.
0 Comments